Kerámia workshop - gyerekeknek

A kerámia foglalkozással célunk, hogy a gyerekek kikapcsolódjanak, feltöltődjenek, megtapasztalják és erősítsék a kreativitásukat, amihez később is bármikor tudnak kapcsolódni.


Az egy napos kerámia workshopnak a szőlősgyöröki Mauna Ház ad otthont, ahová szeretettel várunk minden 7-12 év közötti gyermeket.

 

Szülőként lehetőséged van a program ideje alatt a gyermekekkel a
foglalkozásokon részt venni, de itt is hagyhatod Őt a program befejezéséig.

A kerámia workshopon való részvételhez előképzettségre nincsen szükség, az alapanyagokat, eszközöket a helyszínen biztosítjuk.
Kérjük, hogy kényelmes ruhában érkezzetek.

A Programról:

  • Érkezés a Mauna Házba: 10:00 - 10:30

  • Délelőtt játék az agyaggal: a nyersanyagból való formázásé a főszerep 

  • Közös ebéd és egy kis pihenő

  • Mivel a frissen készült alkotásoknak még pár napot száradniuk kell, majd egy kemencében kell őket kiégetni, délután a szervezők által korábban készített, már kiégetett kerámia tárgyakat (kisebb edények, bögrék,) festjük ki -  mindenki saját ízlése szerint egyéni, egyedi színekkel, mintákkal. Így a program végén minden résztvevő egy kész alkotással tud távozni. :)

A saját maguk által készített friss agyagtárgyat pedig a következő workshop alkalmával tudják a gyerekek festeni és hazavinni. 

  • Amíg a festett kerámiák a sütőben kiégnek, a gyerekek megismerkedhetnek a konyhakert növényeivel, a gyümölcsfákkal és a halastó aranyhalaival is.  

Cím: 8692 Szőlősgyörök Petőfi Sándor utca 20.

Időpont: 2020. október 17., szombat 10-18 óráig

Bőséges vegetáriánus ebéddel, frissítő üdítőkkel és uzsonnával készülünk! 

 

Részvételi díj: 9.000.- Ft/fő , több gyermekes családoknak 7500.- Ft/fő

Kísérő/szülő napi díj (étkezéssel, kerámia készítés nélkül): 3.000 Ft/fő

Az ár tartalmazza az alapanyagokat, festékeket, eszközöket; valamint az étkezések költségeit is. 

Jelentkezés: info@maunahouse.com, - Kérjük, írd meg hányan érkeznétek, és ebből hány résztvevő (kerámiázni szeretne) és hány kísérő. 

Kapcsolat: +36 20 275 5635