A Jelenlét szépsége

September 15, 2018

Jó pár éve az egyik nyaraláson tudatosult bennem, hogy hiába vagyok egy gyönyörű tengerparti helyen, még napok után is munkahelyi dolgokon őrlődöm. Egy még meg nem oldott probléma, valami, amire még nem találtam meg a választ, ott kavargott bennem, és időről időre visszatért. És vele együtt az az ismerős belső feszültség (enyhébb szorongásnak mondanám), ami nem túl komoly, de ahhoz elég erős, hogy ne tudjam igazán élvezni azt, amiben egyébként vagyok. Pedig pont azért megy az ember nyaralni, hogy kikapcsoljon, nem?

 

 

Persze én is olvastam könyveket arról, hogy az kívül helyez minket saját életünkön, mikor gondolatban a múltban vájkálunk („Nem ezt kellett volna tennem/mondanom, hanem azt.”) vagy a jövővel kapcsolatban aggodalmaskodunk („Mi lesz így? Hogy fogom én ezt megoldani?”). Mindegy, hogy hol vagyunk, ha nem vagyunk jelen valójában. Olyan, mintha egy buborékban ülnénk, és bármilyen szépség is vesz körül, mi inkább a saját mozinkat nézzük a belső vásznon.

 

Ezen a ponton egy nagyon fontos felismerés volt számomra, hogy itt nem az a kérdés, hogy élvezem-e ezt a nyaralást vagy nem. Itt az a kérdés, hogy képes vagyok-e örömtelien élvezni a saját életemet. Mert az életem a mindennapjaimból áll, ezek válnak hetekké, hónapokká, majd évekké.

 

Ha nem válok képessé arra, hogy tudatosan, a saját szándékom szerint „kijöjjek a fejemből”, ha nem válok arra képessé, hogy megéljem a pillanatot, hogy valamibe szándékom szerint teljes figyelmemmel ott legyek, ha nem tudom átélni a szeretteimmel töltött időt, akkor teljesen mindegy, hogy a világ legszebb helyén vagyok-e, teljesen mindegy, mit értem el az életemben, teljesen mindegy, mennyit keresek. Mert a boldogsághoz ez mind édeskevés.   

 

Felmerült a kérdés, hogy ha az, amit úgy hívunk, „jelenben lenni” nem is olyan magától értetődő, ha ez nem is megy olyan könnyen, akkor mit lehet tenni? Lehetséges valahogy fejleszteni ezt a képességet?

 

Amikor találkoztam a Jiaido mozgásmeditációval, éreztem, hogy pontosan erre van szükségem. Az áhított lecsendesedett elmét, a belső nyugalmat, békét megtalálni számomra egyáltalán nem volt könnyű azelőtt más módszerekkel (őszintén azt gondoltam, hogy én gyárilag képtelen vagyok ülni és meditálni). Mégis, a Jiaido valahogy képes volt ezt a nyughatatlanságot az aktivitáson, a testmozgáson keresztül elsimítani, hogy megérkezhessem ide.

 

Olyan érzés volt először hosszabb időre megtapasztalni ezt a belső kiegyensúlyozott, csendes nyugalmat, mintha végre levegőt kaptam volna a háborgó tengerben való folyamatos fuldoklás után – amiről nem is tudtam, hogy történik. Akkor láttam meg, hogy valójában „miben élek”, mikor megtapasztaltam, hogy ezt máshogy is lehet.

 

Azóta a gyakorlás folyamatos.

 

Aminek hatására valódibbá, színesebbé vált minden.

Mélyebbé, szeretetteljesebbé váltak a kapcsolataim. Mert ott vagyok velük. Figyelek. Meghallgatok. Odafigyelek, hogy időt adjak magamnak, hogy válaszoljak, ahelyett, hogy öntudatlanul reagálnék, a régi sémákat rántva elő a nyuszikalapból.

 

Erősebb lettem. Belső erőnek mondanám. Nem ingatnak meg vagy bizonytalanítanak el már úgy dolgok, helyzetek, emberek, mint néhány éve. Olyan magabiztosság jelent meg bennem, amit nem lehet összehasonlítani sem azzal az álarccal, amit anno azért faragtam keményre, hogy eltakarjam vele a gyengeséget, a sebezhetőt. Ez belül lett, nem kívül van - és még csak nem is kemény. Egy erő, ami jelen van, de nem arrogáns, nem támad, és nem is tiszteletlen másokkal. Sőt, épp ellenkezőleg.

 

Már nem rohanok mindenhová. Nem akarok mindig máshol (előrébb) lenni, mint ahol vagyok. Értékelem a folyamatot, az úton levést, a tanulás lépéseit. A belső elégedetlenség, hogy még nem vagyok bölcsebb, okosabb, tudatosabb, fejlettebb, stb. mint amilyen épp vagyok, már alig-alig bukkan fel. Hisz minden lépéssel előrébb megyek, minden nappal változom.

 

Az életem nem nélkülem folyik, nem csak „történik velem”. Ha tényleg ott vagyok, ha tényleg benne vagyok, ha képes vagyok odafigyelni és ott is tartani a figyelmem azon, ami történik, zavartalanul át tudom élni a hétköznapi szépségeket. Sokkal több örömet, elégedettséget, szeretetteljességet hoz még a mindennapokba is. És ez persze a környezetemre is hatással van.

Van ennél lényegesebb, őszintén?

 

 

Nem kérdés, hogy rendszeresen járok-e az órákra vagy van-e értelme gyakorolni otthon. Lépésről lépésre, percről percre, cseppről cseppre erősödik bennem valami, ami végtelenül értékes. És ez az évek alatt olyan mértékű minőségi változást hozott számomra, amiért nem tudok eléggé hálás lenni.

 

 

A JI-AI-DO szó szerint azt jelenti: Út önmagunk szeretete felé.

Ennél szebben nem is lehet talán megfogalmazni, mi is történik velünk.

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Kiemelt bejegyzés

Hogyan koncentrálj a céljaidra 2019-ben? 5 rövid tipp képekkel

February 25, 2019

1/5
Please reload

Korábbi bejegyzések